Őszintén nyilatkozott az Ukrajna nukleáris lefegyverzéséről Bill Clinton volt amerikai elnök. Clinton az ír RTÉ-nek nyilatkozva elmondta: megbánta azt, hogy 1994-ben „rávette” Kijevet arra, hogy az orosz biztonsági garanciákért cserébe lemondjon a nukleáris arzenáljáról.
Bill Clinton volt amerikai elnök Twitter-üzenetben jelentette be, hogy pozitív eredményt mutatott a koronavírus-tesztje, de csak enyhe tünetei vannak – írja a Reuters.
Az NBC a félidős választásokat megelőzően idén is elkészítette a szokásos közvéleménykutatását, melyben azt mérték, hogy a lakosság körében milyen támogatottságnak is örvend Joe Biden amerikai elnök, valamint azt, hogy a választók hány százaléka látná szívesebben a demokratákat, vagy a republikánusokat a kongresszusban. Érdekes eredmények születtek.
Joe Biden hivatalban lévő és három korábbi amerikai elnök is kampánykörútra indult a hétvégén a félidős választások hajrájában.
84 éves korában elhunyt Madeleine Albright, az Egyesült Államok első női külügyminisztere - jelentette be szerdán a volt tárcavezető családja.
Bill Clinton egykori főtanácsadója, Dick Morris szerint jó esély van arra, hogy Hillary Clinton 2024-ben indul az elnökválasztáson, ha a demokraták elveszítik a Kongresszust a novemberi félidős választásokon - számolt be a brit Daily Mail.
Elhunyt 98 éves korában Robert Dole volt amerikai szenátor és republikánus párti elnökjelölt, aki 1996-ban az akkor hivatalban lévő Bill Clinton elnök ellen szállt harcba - közölte vasárnap Elizabeth Dole, a politikus felesége Twitter-oldalán.
Elhagyta a kórházat vasárnap Bill Clinton korábbi amerikai elnök, visszatér New Yorkba, ahol a továbbiakban antibiotikumot fog szedni - közölte Clinton szóvivője útján kezelőorvosa.
Fertőzéssel kórházba került Bill Clinton volt amerikai elnök, de már javul az állapota – írja a Reuters.
Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton elnök a kamerák előtt oltatnák be magukat koronavírus-vakcinával annak érdekében, hogy bebizonyítsák: az oltóanyag biztonságos és hatékony.
Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett kedden, a demokraták elnökjelöltállító konvenciójának második napján.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket.
A volt amerikai elnök szerint a lengyelek és a magyarok az USA-nak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis elegük lett a demokráciából és tekintélyelvű diktatúrát akarnak - és persze nem kérnek a külföldiekből. Bill Clinton ezzel Donald Trumppal állította párhuzamba Orbánékat - írja az Index.
Egyszerre két fontos szintet is letört a magyar fizetőeszköz.
Az MNB alelnöke videós interjút adott a Portfolio-nak.
Két városban mértek emelkedést.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?